2012. június 14., csütörtök

5.Fejezet

Mire átfagyva hazaértem, Peter már otthon volt. Tudtam, hogy mindent el kell neki mondanom, de úgy gondoltam, pár perc már igazán nem számít, szóval még elindultam zuhanyozni. Nem az idöt akartam húzni, csak a gondolataimat szerettem volna még kicsit összeszedni. Bármennyire szerettem is Petert, nem tudtam, hogy mennyire fog fájni az emlékezés. Mert bár Kimi a múltamhoz tartozott, azt vettem észre, hogy gyakran elmerengek a múlton. Sokszor kellett magam kényszeríteni , hogy ne a szépre gondoljak, hanem a fájdalomra, amit Kimi okozott. Elöfordult, hogy nem tudtam mit kezdeni az érzéseimmel, de azt, hogy elgyengüljek nem engedhettem meg magamnak.
Mire visszaértem a zuhanyzásból, Peter már behúzta a függönyt, begyújtott a kandallóba és teát fözött.

-Gondoltam, jól jön egy kis tea. Rumot is tettem bele..

-Peter, mondd, mihez kezdenék nélküled? Csak arra kérlek, ha megkezdek beszélni, ne szakíts félbe. Utána elmondhatod a véleményedet, de hagyd, hogy végigmondjam. A teljes történetet, csak Anita ismeri, még a Räikkönen testvérek sem tudják a teljes igazságot. Szóval vigyázz holnap, hogy mit mondasz Kimi elött. Tudom, hogy öt is be kell avatnom a titkomba, de mert ennyivel tartozok neki, bár nem tudom van e még értelme ennyi idö után bármit is elmondani.
Szóval ez az egész történet 10 éve kezdödött, amikor 17 éves voltam. Apu egy visszautasíthatatlan állásajánlatot kapott, és Magyarországról Finnországba költöztünk. Akkor ismerkedtem meg Anitával és egyböl egy hullámhosszon voltunk. Akkoriban elég duci voltam és visszahúzódó, nem voltak barátaim sem.  A legjobb barátomat, Mikit, Magyarországon hagytam, és sokáig úgy gondoltam, hogy pótolhatatlan, ezért bezárkóztam, mint a mesebeli királylány a vártoronyba.
Szóval Anita csinos volt, és nagy baráti körrel rendelkezett. Megpróbált néhányszor elcipelni bulizni, nem sok sikerrel, így egy idö után feladta. Mindig ö volt a menö csaj a bulikban, de nem voltam rá féltékeny, söt inkább büszke, hogy szóba állt velem. Egy osztályba jártunk, aztán a sikeres érettségi és felvételi után nem mondhattam nemet a meghívására. Egy szürke nadrágot választottam fekete nyakbakötös felsövel, ami csinos volt, de mellette ápolt és eltakart.
Anita bemutatott pár embernek a buliban, de nem igazán éreztem jól magam. Egyszer egy szöke pasi keveredett az asztalunkhoz, Anitának rögtön felcsillant a szeme:

-Rami Räikkönen, te meg hogy kerülsz ide? Már azt hittem, elvesztél, olyan rég nem láttalak..

-Anita, te lökött nöszemély, már én is kezdtelek hiányolni- mosolygott Rami, és megpuszilta Anitát.- Ünnepeltek valamit, vagy csak a szokásos kiruccanás?

-Naná, hogy ünnepelünk, és minden okunk meg van rá. Sikeresen leérettségiztünk és Lilit felvették az egyetemre. Tényleg, te még nem is ismered Lilit  a legjobb barátnömet.

Bemutatkoztunk Ramival, majd odaült az asztalunkhoz.

-És Lili, mi leszel, ha nagy leszel?

-Ha sikerül, akkor szülésznö. -Rami elég bambán nézett rám. -Tudod, ez az a hely, ahol a gólya leejti a kisbabákat.. Ha jól fogsz viselkedni és kedves leszel hozzám,megígérem, hogy a te gyereked is mellettem fog megszületni...

-Lili, szerintem ebbe ne nagyon éld bele magad, mert akkor munkanélküli leszel. Nem hiszem, hogy fel lennék készülve egy ráncos kis bögömasinára, akinek mindig tele a pelenkája és az elején úgy néz ki, mint egy földönkívüli, szóval hanyagoljuk a témát . -Rami összerázkódott, én pedig elnevettem magam. - Egyébként miért nem láttalak még itt? Mit csinálsz, amíg Anita tombol? Csak azt ne mondd, hogy tanulsz..

-Neem, vagyis nem csak... szeretek rajzolgatni, föleg ruhákat.

-Rami, ne hagyd magad átverni, ennyire nem unalmas lány. A múltkor anyukája mesélte, hogy 7 évesen megbeszélte a szomszéd kisfiúval, hogy kiderítik kinek mi van a nadrágban. Persze Lili kikötötte, hogy lányoké az elöbbség és még kutakodott is kicsit a kisfiú nadrágjában. Aztán 12 évesen elkapták, hogy vetközös pókert játszanak a barátokkal, és nem voltak éppen túlöltözve.. Ugye Lili 1 év szobafogságot kaptál?

-Nahát Lili, ezt nem gondoltam volna rólad... Nem akarod esetleg megnézni, hogy mi van a nadrágomban?- röhögött Rami..

-Drágám, ne is reménykedj, már 7 évesen kiábrándultam belöletek és most sem füzök hozzátok sok reményt..-vigyorogtam. Nem bírtam ki, hogy ne piszkáljam Ramit. Sziporkázó humorával sikerült engem is kicsalogatnia a csigaházamból. Már épp kezdtem magam jól érezni, amikor belibbent Hanna, az ösi ellenségünk.

-Lili, ne nézz hátra, megjött Csipkerózsika. Azt hiszem, elmegyek valami italért, anélkül nem bírom ezt a nöt elviselni. -állt fel Anita. Rami vodkát rendelt, én pedig Voodoot. Hanna az osztálytársunk volt, és folyamatosan én voltam a célpontja. Egy idö után meguntam és egy óvatlan pillanatban kicseréltem a suliban a melegítöjét egy Cupidós, szívecskés pizsire, a deóját pedig szúnyogriasztóra. A suli rajta röhögött, mivel a tesi tanárt nem hatotta meg pizsi és abban rótta a köröket tornaórán. Azóta harcban állunk.

-Rami, te ismered Hannát? -láttam, hogy ö sincs feldobva.


-Aha, ö a ...


-Nahát Rami, már nem nyalogatod a sebeidet? De mondd csak, mióta szereted a töltött galamb típust?

-Bocs Lili, ö az én hülye öcsém. Ne is figyelj rá, megint sokat ivott. Kimi, fogd be a szád!

-Nahát, Te vagy Hannácska kicsi, pici Kimije? Már tényleg kíváncsi voltam Rád! Nagyon híres vagy ám a gimiben, bár a helyedben ezt nem venném bóknak. Egyébként inkább vagyok galamb, mint liba.

-Rami, igazán választhattál volna jobban is. Ennek a lánynak nem csak feneke, de a szája is nagy..

-Kimi, Kimi, a méretekröl inkább ne beszéljünk. Mindenki tudja, hogy...

-Ezzel mire célzol?-nézett rám Kimi.

-Szóval ott tartottam, hogy mindenki tudja, hogy Hanna mazsolának nevezi azt a dolgot, ami a gatyádban van. Azt hiszem, ez mindent elmond...

-Na, drágáim megjöttem az italokkal! -lépett Anita az asztalhoz.- Hú, mi ez a fagyos hangulat? - ekkor körülnézett és észrevette, hogy mindenki Kimi nadrágjára fókuszál. -Aha, tehát már mindenki tud Mazsoláról.

Rami elvörösödött, majd kitört belöle a röhögés.

-Hát öcskös, eddig a lábaid elött hevertek a nök. Már épp itt volt az ideje, hogy emberedre találj!

Kimi gyülölködve nézett rám:

-Ezt még visszakapod. Remélem van egy kis arzén az italodban!

Ezután sarkon fordult és visszament a barátaihoz. Sokáig néztem utána. Talán nem kellett volna ennyire megalázni, de mindig érzékeny voltam, ha a súlyomra tettek megjegyzéseket. Különben kár, hogy Kimi ennyire bunkó volt. Mégis volt benne valami, ami vonzóvá tette. Talán a szeme, vagy a csábító mosolya, ahogy a nökre nézett.
Tényleg lelkiismeret-furdalásom volt, de elhallgattattam egy dupla adag Voodoo koktéllal. Nem akartam azon gondolkodni, hogy miért fájtak annyira Kimi szavai. Pedig a lelkem mélyén tudtam, hogy többet érzek iránta puszta rajongásnál. Már régóta messziröl csodáltam, és amennyira utáltam Hannát, legalább annyira irigyeltem is Kimi miatt.
Rami és Anita elmentek táncolni, én pedig Hannát és Kimit figyeltem. Kimi gúnyosan rám nézett, miközben megcsókolta Hannát. A kedvem fagypontig süllyedt. Unalmamban elövettem a telefonomat. Akkor vettem észre, hogy sms-t kaptam.Kedvenc unokatesóm, Linda írt, aki mindig valami örültségbe rángatott bele, de mindig én buktam le, és így rajtam maradt a "család fekete báránya" vagy a "diplomás balek" jelzö. Mindig jól szórakoztunk, csak egy idö után unalmassá vált, hogy mindig én vigyem el a balhét.

-Hahó, Föld hívja Lilit! Lili jelentkezz!!!

-Mi van? Ja, bocsi csak belemerültem a tervezgetésbe. Képzeld Pesten töltöm a nyarat! Meleg, napfény, strand és Miki!!! Annyira hiányzik!- Ennek örömére úgy döntöttem, ideje változtatnom az életemen, ledobni a gátlásaimat és mindent egy lapra tenni fel.

-Lili, nem ittál te kicsit sokat??

-Dehogy, csak annyit, hogy elfelejtsem a kínzó kérdéseket. És nézd Anita, még egyenesen tudok menni.

Valami latinos szám következett, én pedig felugrottam az asztalra táncolni. Anita elképedve bámult, mert még soha nem látott így.

-Rami, szerinted Kimi tényleg tett valamit az italába?  Ez nem az én barátnöm! Ö ilyet soha nem tenne! Rami, segíts leszedni az asztalról, mielött leesik és kitöri a nyakát!

-Anita, te megbolondultál? Csak nem gondolod komolyan, hogy véget vetek ennek a müsornak? Bocsi, de férfiból vagyok és ez tényleg izg... vagyis érdekes. Órákig tudnám nézni!

-Rami, ha nem segítesz, garantálom, hogy 2 percig sem fogod, mert...

Eddig emlékszem a dolgokra. Aztán már kávéillatra és kínzó fejfájásra ébredtem.

-Na gyerünk diszkókirálynö, ébresztö! Térj magadhoz!

-Anita, van neked szíved? Hajnalban ébreszteni egy ilyen éjszaka után???

Láttam a sátáni vigyort az arcán!

-Mit vigyorogsz, mint a fakutya? Inkább meséld el, hogy mi történt!

-Hidd el Lili, jobb ha nem tudod.  Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire laza vagy. Legyen elég annyi, hogy Kimi szórakozott a legjobban, Hanna pedig bosszút forral.

Ezzel Anita lezártnak tekintette a témát.





-


5 megjegyzés:

Regi&Ani írta...

szijja uuh ez is nagyon jó lett mikor hozod már az új részt????
puszi
R&A

sonnenschein írta...

Igyekszem... csak még nem tudom, melyik változat lesz a nyerö.. ugyanis 2 lehetöség van... köszi :)

Regi&Ani írta...

rakd fel mind a kettőt :PPPPP

sonnenschein írta...

Á, szerintem az lesz, hogy összerakok sokat, vagyis mixelek régebbi sztorikból, amit nem tudtam tovább írni..
Ma este a lovaggal vacsizom azt hiszem, de ha mégsem, akkor jön a sztori..
De legkésöbb pénteken....)
pusz

Regi&Ani írta...

szupiii már nagyon várom :))))