4. Fejezet

Nem tudom, mennyi ideig álltunk Ramival összeölelkezve az irodában, de már csak ketten maradtunk. Lassan elfogytak a könnyeim, és valami ürességet éreztem a lelkem  mélyén. Ennek ellenére most éreztem azt, hogy túl tudok végre lépni a múlton, hogy itt az ideje lezárni az életem fájdalmas idöszakát és nem nézni hátra. Kibontakoztam Rami öleléséböl és a szemébe néztem.

-Rami, ne haragudj, hogy ennyi ideig feltartottalak.  Nézd még a pólód is vizel lett miattam. Szerintem most már beszélj a fönöknömmel, mert a végén pszichiátert fog hozzám hívatni...

-Nyugi Lili, attól hogy valaki néha elgyengül, még nem hülye. Egyébként még soha nem láttalak sírni, még akkor sem, amikor elhagytad Kimit. De miért van olyan érzésem, hogy nagyon gyorsan le akarsz rázni??

-Erröl szó sincs, csak szeretnék most kicsit egyedül lenni. Helyre kell magamban raknom kicsit a dolgokat., sok volt ez így egyszerre. Miért nézel rám olyan furcsán?

-Nem is tudom... valahogy úgy tünik, mintha már nem ugyanaz a lány lennél, akit megismertem. Valahogy erösebb, határozottabb, keményebb vagy! És mintha valami titkot is rejtegetnél... Nem akarod kiönteni a szíved  a jó öreg Rami bátyónak?

-Igen, Rami, más ember lett belölem. Meg kellett tanulnom keménynek lenni, hogy többé senki ne bánhasson el velem és többé senki ne bánthasson. Újra fel kellett építenem egy életet, mindent hátrahagyni, és.. össze kellett ragasztani a szívemet. Sokáig tartott, de megérte.

-Szóval akkor semmi esély rá, hogy újra összegabalyodjatok Kimivel?

-Rami, te teljesen megôrültél? Eszemben sincs semmiféle kapcsolatba belemenni az öcséddel! Különben is Kimi Finnországban van, vagy Angliában vagy mit tudom én, hogy hol. A legfontosabb viszont, hogy Kimi nôs! Még nagyon jól emlékszem az újságcikkre, ahol Kimi a hófehér vôlegényi öltönyében pózolt Jennyvel az oldalán, és mindezt három hónappal a szakításunk után... Ennyit ért a szerelme! Egyébként soha éltemben nem voltam erkölcstelen és ezen a szokásomon most sem szeretnék változtatni.

-Lili, édesem, te le vagy kicsit maradva. Csak közlöm, hogy Kimi Svájcban él, és kb. fél  éve vált el. A házassága maga volt a pokol, és..

-Rami, kérlek fejezd be! Nem érdekel Kimi magánélete. Ha nem müködött a házassága, az az ö  baja. Mindenki azt kapja, amit érdemel. Azt gondolom, senki nem  kényszerítette, hogy Jennyt válassza. Egyébként nekem is van valakim. Olyan ember, akit soha nem bántanék meg. Mindig mellettem állt, vigasztalt, velem sírt és ö volt velem akkor is, amikor Kiminek kellett volna ott lennie. Letörölte a könnyeimet, fogta a kezem, gondoskodott rólam és szeretett!
Kimi, pedig.. hát igen, furcsa az élet... nem gondoltam volna, hogy itt fogok vele újra találkozni. De megnyugtatlak, nem fogok haragszom rád-ot játszani, mert nincs értelme, de a nyakába sem fogok ugrani. Felnött emberek vagyunk, meg fogjuk tudni oldani. Viszont azt nem szeretném, hogy ami Kimivel köztünk volt, közénk álljon. Nagyon szeretlek Rami, és el sem tudom mondani, mennyire hiányoztál a hosszú évek alatt. Olyan sokszor tárcsáztam a számodat, aztán mindig meggondoltam magam. Nem akartam feltépni a sebeket. Apropó titok. Igen, van valami amit elhallgattam, de erröl most még nem tudok beszélni. Idöre van szükségem, és úgy helyes, ha erröl elöször Kimivel beszélek. Most pedig már tényleg megyek. Szia.


Nem vártam választ, csak bezártam magam után az ajtót. Peternek hagytam a rögzítöjén egy üzenetet, hogy ne aggódjon, ha nem talál otthon, de még el kell valamit intéznem. Azon az öszi délutánon hirtelen téliesre fordult az idö, szállingózni kezdett a hó. A hangulatom is a zord idöjáráshoz hasonlított. Megszaporáztam a lépteimet és elindultam a temetö felé. Ez volt az a hely, ahol mindig megnyugodtam, itt béke és csend volt. Itt tudtam nyugodtan gondolkozni és kisírhattam magam.