28. Fejezet

Kimi távozása lesújtott. Tényleg nem értettem, miért húzta fel magát annyira. Fájt, hogy kicsit sem bízott bennem, holott mikor ő kérte ugyanezt, én feltétel nélkül megtettem. És még a kollégáját is meggyanúsította, hogy kikezdett a barátnőjével. És még csak esélyt sem adott, hogy megmagyarázzam a helyzetet. Hogy lehet egy kapcsolatot bizalmatlanságra építeni? Valahogy mindig ugyanoda lyukadtunk ki: ő megbántott, én haragudtam, szomorú voltam. Nem akartam így tovább folytatni. Bár mindig megfogadtam, hogy vége, soha nem tudtam haragudni rá. De most már túlment egy határon, nálam is elszakadt az a bizonyos cérna. Magamba roskadva ültem a napozóágyon. Most már nem érintett meg a gyönyörű környezet. Azt sem vettem volna észre, ha szakad az eső és villámok cikáznak az égbolton. Csak ültem és próbáltam feldolgozni az elmúlt pár percet. De nem nagyon sikerült. Végül Jenson elégelte meg, amikor felállt.

-Elég volt, Lili. Nem bírom nézni, ahogy szenvedsz. Most rögtön megkeresem Kimit, és észheztérítem.

-Jenson, kérlek maradj.- fogtam meg a karját.-Hagyd őt elmenni. Ha ő úgy érzi, így a jó, akkor legyen.

-De rossz a lelkiismeretem. Ha nem doblak bele a vízbe, ha nem bohóckodunk, vagy ha szólok, hogy itt van, akkor talán minden máshogy történik. Kérlek engedd, hogy segítsek! Talán megváltozik a véleménye, ha én beszélek vele.

-Nem, és kérlek ne erősködj. Az életben nincs ha. És különben is nem akarom, hogy esetleg azért maradjon, mert te beszélsz vele, hanem mert megbízik bennem. De úgy látszik, ez nincs meg. Pedig nem adtam rá okot, hogy kételkedjen bennem. De ha ő ezt látja jónak, akkor én nem állok elébe.

-Tulajdonképpen mit mondott neked?

-Hogy én is pont olyan vagyok, mint Hanna és a többi nő. Én mondtam neki, hogy ne hasonlítson Hannához. Mire ő azt válaszolta, hogy hülye volt, hogy szakított vele. Erre én mondtam, ha annyira hiányzik neki, nyugodtan menjen vissza hozzá, biztos tárt karokkal fogadja.

-Te tiszta hülye vagy.  Hogy jutott eszedbe, hogy ezt mondd neki? És ha tényleg visszamegy? Akkor mit csinálsz?

-Akkor nem jelentettem neki annyit, mint gondoltam. Nem tehetek semmit. Ha vissza akar menni, akkor előbb vagy utóbb úgyis megtette volna.

-Nem értelek, tényleg nem értelek. Miért nem engeded, hogy segítsek, miért nem tudsz segítséget elfogadni?

-Mert ez az én életem, és magamnak kell megoldani a dolgokat. Nem bújhatok senki mögé. És nem kell, hogy megérts, csak fogadd el a döntésem. Te mit szólnál ahhoz, ha odamennék Jessicához, és elmondanám neki, hogy mennyire odavagy érte?

-Nem dicsérnélek meg, az biztos. De ez most más helyzet.

-Jenson, én már tényleg le akarom ezt a témát zárni. Lehet, ha alszom rá egyet, máshogy fogom látni a dolgokat, de most még túl friss.-szomorúan elmosolyodtam.-Inkább találjuk ki, hogy mit csinálunk holnap. Nem fogok itt búslakodni, miközben ő meg lehet, hogy Hannával...-csuklott el a hangom és nem tudtam tovább mondani.

-Nyugi, nem hiszem, hogy visszamenne hozzá. Sokszor mondunk olyanokat, amit nem is gondolunk komolyan. Szerintem egyszerűen fáradt volt, vagy ideges. Látszik rajta, hogy odáig van érted és valószínű, hogy féltékeny. Persze, ez nem magyarázza a hülyeségét, de én is csináltam már ilyeneket és nem vagyok büszke, hogy megbántottam valakit, akit szeretek. Adj neki pár napot, lehiggad, meg te is, és utólag már csak nevetni fogtok ezen a butaságon. Minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek.

-De mi még csak most kezdtük egymást megismerni. Ha így kezdődik, akkor mi lesz később?

-Ne add fel és higyj nekem. Minden rendbe fog jönni- ölelt át Jenson. - Most ne fordulj meg, itt van Jessica.

-Mondd, te normális vagy? Itt az álomnő és te engem ölelgetsz? -bontakoztam ki az öleléséből és gyorsan összeszedtem a holmimat.- Én itt is hagylak. Vacsinál találkozunk? Ha meg nem jössz, akkor tudni fogom, hogy épp hol vagy, kivel és mit csinálsz. Mindenesetre, dobj egy üzit, hogy mi lesz holnap. Ügyes légy- dobtam felé egy puszit és elindultam a part felé.
Pár perc múlva megálltam egy üres nyugágy mellett álltam és lepakoltam a cuccaimat. Szerencsém volt, mert a legtöbb ember ebédelt, így találtam szabad helyet. Nekem nem volt étvágyam, inkább csak aludni vágytam, hogy ne gondoljak semmire, ne pörögjöm folyamatosan az agyam. Egy pincér gin-tonicot kínált körbe és úgy döntöttem, ideje felhagyni az alkoholmentes élettel. Elvettem egyet, majd még egyet és még egyet. Tudtam, az alkohol nem oldja meg a problémámat, de legalább addig is elfelejtem a kínzó, gyötrő gondokat. Nem tudom, hogy mikor aludtam el, csak arra ébredtem, hogy kezdek fázni. Rajtam kívül már csak a legelvetemültebb tenger-rajongók voltak a parton. Átaludtam a délután. Nagyon kellett igyekeznem, hogy időben odaérjek a vacsorára. Bár az étel gondolatára már a gyomrom is felfordult. Mégis elindultam zuhanyozni, majd egy rövid ruhát vettem fel, kifestettem a szemem és mentem az étterembe. Jenson már várt rám egy asztalnál.

-Jól vagy? Elég, khm.. hogy is mondjam? Pocsékul nézel ki.. Csak nem elaludtál a napon?

-Nem a nap a hibás, hanem  az a rohadt gin-tonic. Erősebb volt, mint gondoltam. Szóval vacsi kilőve, de te csak egyél nyugodtan. A szüleimet nem láttad véletlenül?

-Épp azelőtt mentek ki, mielőtt jöttél.Nem találkoztál velük?- megráztam a fejem. Pár percig egyedül maradtam, míg Jenson hozott magának kaját.- És mi volt Jessicával? Mesélj..

-Semmi, csak odaköszönt és már el is tűnt a barátnőivel. Nem tudom, van-e értelme teperni, mikor csak kinyitom a kis fekete noteszomat, és...

-Ó, hát kicsit sem vagy nagyképű. Mi lenne, ha a változatosság kedvéért megküzdenél egy nőért? Menj oda hozzá, és próbálj vele beszélgetni. Tuti, hogy nem lóg folyton a csajokkal. Elkezdhetnéd mondjuk ma este.. Én még beugrom anyáékhoz és utána tvzek kicsit. Eléggé fáj a fejem- vigyorogtam, miközben leküldtem egy pohár jéghideg vizet.- Szóval mit csinálunk holnap?

Jenson elgondolkodva nézett rám.

-Szerinted tényleg van nála esélyem? Tudod, ismeretlen számomra, hogy küzdenem kell egy lányért, általában a kisujjamat sem kell megmozdítanom, mert a lábaim előtt hevernek. Ő pedig rám sem néz. Nem adnál tanácsot, hogy mit csináljak?

-Szerelmes levelet ne írjak helyetted?- csúfolódtam.- De most rossz embertől kértél tanácsot. Én nem vagyok ő, és jelen pillanatban azt tudom sem, hogy én mit szeretnék. Mindenesetre hívd meg egy italra, kezdj el vele beszélgetni, aztán kiderül, hogy mennyire esélyes a dolog. Csak könyörgöm, ne akard rögtön lefektetni. Azzal mindent elrontanál.


-Köszi, megpróbálom. A hálám örökké üldözni fog, ha sikerül.- vigyorgott rám.- Akkor tervezzük meg a holnapi napot. Nincs kedved futni velem egyet a parton reggeli előtt?

-Eltaláltad, nincs. Nem vagyok olyan sportmániás, mint te.

-Na, ne csináld már, egyedül nem olyan érdekes. Kérlek! Ne légy már olyan, mint egy lány!

-De hát az vagyok, ha nem tűnt volna még fel. Ok, hogy te most csak Jessicát látod, de azért nekem is vannak melleim és ne sérts meg azza, hogy leminősítesz.- húztam az agyát, mert tudtam, hogy mire gondol.

-Bocsi, tudod, hogy nem úgy gondoltam. Légyszi, légyszi, légyszi...!-könyörgött.

-Ok, veled megyek, de én csak sétálni fogok. Te meg futhatsz. És utána?

-Mi lenne, ha kipróbálnák a quadot? Van ilyen program és csak 10 körül kell indulni. Előtte még van időnk reggelizni is.


-Benne vagyok, kis izgalom nem árt. De most már tényleg lépek. Mindent bele, hajrá és tudod, ne légy olyan, mint egy lány.- kacsintottam és elindultam az ajtó felé, ahol pont összeütköztem Jessicával. Gyorsan bocsánatot kértem, majd a szüleim szobája felé vettem az irányt. Elmeséltem nekik a másnapi programot, és mentem is a szobámba. Megnéztem a telefonomat, de csak Jensontól volt egy üzenet, hogy 6kor vár a parton. Sajnos Kimitől nem kaptam semmit. Eléggé csalódott voltam, és úgy gondoltam, itt vége mindennek. A sírás kerülgetett, de elhatároztam, hogy most már azért sem fogok miatta még egy könnycseppet sem ejteni. Ha neki nem kellek, hát nem kellek. Van elég pasi a világon, majd eljön nekem is az igazi. És mostantól élvezni fogom az életet, akár nélküle is. Megmutatom neki, hogy nélküle sem dől össze a világ.
Reggel 6kor Jenson már a parton várt. Igaz, azt mondtam, hogy sétálni fogok, végül mégis futottam, bár a tempóját nem tudtam tartani. Kb. 1 óra múlva kidőltem a homokban.

-Mi történt? Jól vagy?- hajolt felém.

-Kész rabszolgahajcsár vagy. Persze, minden ok. Te csak szaladgálj tovább, én meg majd lassan követlek. Nem bírok tovább futni.

-Ha gondolod, visszafordulhatunk. Szerintem ennyi nekem is elég lesz. Végülis szabadságon vagyok, lazíthatok kicsit. - visszafelé már csak sétáltunk, és élveztük, ahogy a felkelő nap sugarai melengetik a bőrünket.

-Tényleg még nem is mondtad, hogy mi volt tegnap Jessicával. Sikerült vele beszélni?

-Hát eljutottunk odáig, hogy telefonszámot cseréltünk. Beszélgettünk és megegyeztünk, hogy adunk egy esélyt ennek a dolognak. Mert mint kiderült, ő sem közömbös irántam. De csak ha újra Angliában leszünk, akkor kezdjük el megismerni egymást. Szóval még egy hétig el kell viselned, mert a nyakadon fogok lógni.-mosolygott rám.


-Ennek örülök. Mármint, hogy jól alakulnak a dolgaid, meg hogy a nyakamon fogsz lógni.

-És nálad semmi újdonság? Kimi nem jelentkezett?

-Nem- ráztam meg a fejem.-És nem is táplálok hiú reményeket azok után, ahogy elváltunk. Talán így a jó- vontam meg a vállam.- Mindkettőnknek van esélyünk, hogy megtaláljuk a boldogságot valaki más oldalán. Tényleg hogy öltözzek a quadozáshoz?-váltottam témát és Jenson megértette, hogy nem akarok már Kimiről beszélni.

-Szerintem hosszú nadrágot, sportcipőt és valami könnyű, szellős hosszú ujjú felsőt vegyél. Ja, és ne feledkezz meg a fejedről sem, meg a naptejről. És mi lenne, ha találkoznánk mondjuk fél óra múlva az étteremben?

-Rendben, addigra elkészülök és már indulhatunk is.

-Lili, még valami. Megígértem Jessicának, hogy este bemutatlak neki. Ugye nem baj, nem terveztél semmit estére?

-Dehogy, örülök, hogy végre megismerhetem. Nagyon kíváncsi vagyok már rá.- mondtam kedvesen, majd elindultam zuhanyozni.

A nap gyorsan eltelt. Piszkosan, porosan, fáradtan, de nagyon vidáman értünk vissza a szállodába. Hirtelen jelezni kezdett egy telefon.


-Jenson, valaki nagyon már nagyon hiányol. Vajon ki lehet az? Hű, mennyi sms. Mintha már ezer éve nem találkoztatok volna.-kezdtem kicsit Jensont szívatni. Nem bírtam ki, azt hittem ennyivel tartozom neki, mivel folyamatosan legyőzött délután a versenyeken.

-Lili, édesem. Ez nem én vagyok, hanem te. És téged ki hiányol? Csak nem Kimi?- kérdezett vissza egy gúnyos mosoly kíséretében.

-Tuti nem, ne álltasd magad. Biztos a szüleim akarták tudni, hogy mikor érünk vissza.- húztam ki a zsebemből a telefont. Csak véletlenül maradt a zsebemben a teló, mivel a sivatagban nem volt térerő.

-Basszus, 25 hívás és 15 sms, és tényleg Kimitől.

-És mit írt?- kíváncsiskodott Jenson.

-Hogy hülye volt és bocsássak meg neki. És új esélyt kér, hogy bebizonyíthassa, hogy tényleg komolyan gondolja.-néztem rá tűnődve.

-Mire vársz? Írj neki vissza, és kész. Minden meg van oldva. Látod mondtam én, hogy hagyj neki időt, hogy átgondolhassa, hogy milyen hülye volt.

-Megőrültél? Eszemben sincs válaszolni. Vegye észre, hogy most tényleg megbántott. Elmúltak már azok az idők, amikor egy mosolyától mindent elfelejtettem. Hagyom, hadd főjjön kicsit a saját levében. Kíváncsi vagyok, ha nem írok vissza, mikor adja fel. Nem fogom ezt a hetet elrontani azzal, hogy folyamatosan várjam a hívását. És most kikapcsolom a telefonomat.

-Te tiszta hülye vagy- csóválta a fejét.

-Vagy inkább okos és keményfejű. A vitát ezennel lezárom. Amúgy eldöntöttem, hogy a holnapi napon azt csinálunk, amit én szeretnék. Vagyis delfinekkel fogunk úszni. Szerintem ebben Jessica is benne lenne, elég vagány csajszinak néz ki. Majd este megemlítem és lehet, hogy a barátnői is beszállnak.

A hét olyan gyorsan elrepült, mint egy tűnő álom. Jessica nagyon helyes csajszinak tűnt és rengeteg programot csináltunk együtt: megnéztük a piramisokat, hajóztunk a Níluson, búvárkodtunk. A telefonomat egész héten nem kapcsoltam be, bár nagy volt a kísértés. Utolsó este még csaptunk egy görbe estét, és másnap már elváltak útjaink. Jenson és Jessica Angliába, mi pedig Finnországba tartottunk. Nem éreztem magam boldognak, mert nem tudtam, mi vár rám. Bár soha nem voltam az a típus, aki megfutamodik a gondok elől, akkor mégis szerettem volna elmenekülni. De tudtam, jobb minél előbb átesni a kényelmetlenségen és utána új életet kezdeni. Végül is vár rám a suli, az álmaim. Viszont azt is eldöntöttem, hogy nyereményt, amit a ruhatervezéssel nyertem, valószínűleg nem használom ki. Nem akartam újra találkozni Kimivel és feltépni, a még friss sebeket.


Kimi:

Álltam a medence partján és Lilit figyeltem, ahogy bolondoznak Jensonnal. Rögtön felkaptam a vizet, bár semmi okom nem volt rá, hogy haragudjak. Tudom, én voltam a hibás, mert írhattam volna Lilinek, de meg akartam lepni. Úgy tűnt, sikeres volt. Amikor meglátott, azonnal elindult felém. De akkor már annyira felhergeltem magam, hogy úgy döntöttem, visszautazom Finnországba. Talán az zavart, hogy Lili annyira jól elvan, nem is hiányol. Bár nem is tudom, hogy mit vártam? Talán, hogy sírni fog utánam és szomorkodni? Azt akartam, hogy én legyek neki az egyetlen, rajtam kívül ne is nézzen más pasira. Megfordultam és a szobám felé indultam. Még hallottam, ahogy kiabál utánam, de nem érdekelt. Fáradt voltam, nyűgös és sértett. Be akartam csapni magam után az ajtót, de ő a lábával megakadályozta. Kérlelt, hogy maradjak, de elborította a köd az agyamat. Beképzeltem magamnak dolgokat, csak hogy haragudni tudjak rá. Nem is tudom, miért vágtam a fejéhez, hogy ő is csak olyan, mint a többi nő és hogy hülye voltam, amikor szakítottam Hannával. Fájdalmat akartam neki okozni, de nem gondoltam arra, hogy ez nekem is annyira fog fájni. Pedig tudhattam volna, hogy ha olyan embert bántok, akit szeretek, magamat bántom a leginkább. De akkor a fájdalmat elnyomta a düh. Azt mondta, ha annyira hiányzik Hanna, menjek vissza hozzá. Tudom, tetű dolog volt, amikor válaszoltam, hogy lehet az lesz. Azt akartam, hogy annyira szenvedjen, amennyire én. Azt vártam, hogy sírni fog és könyörögni. De nem. Csak csalódottságot láttam a szemében. Hitvány alaknak éreztem magam. De már nem fordulhattam vissza, így folytattam a pakolást. A repülőn jöttem rá csak, hogy talán végleg elveszítettem azt a nőt, aki engem szeret, nem hírnevet, a pénzt szereti bennem, hanem magamért volt velem. A fejemet tudtam volna a falba verni, amiért ennyire hülye voltam. És talán a legnagyobb dologgal sértettem meg, hogy nem bíztam benne, holott ő semmi okot nem adott, hogy kétlekedjek a becsületességében. Eldöntöttem, hogy másnap felhívom és bocsánatot kérek. Talán még ad egy esélyt, talán még nincs minden elveszve. 
Amikor hazaértem, üres volt a ház. Szerencsére senki nem tudta, hogy Egyiptomba készülök, így nem kellett magyarázkodnom. Felmentem a szobámba és kezembe vettem a telefont. Nem akartam másnapig várni, de nem tudtam, hogyan kezdjek hozzá. Százszor írtam le ugyanazt és annyiszor is töröltem ki. Végül egy hosszú, átvirrasztott és nem teljesen józan éjszaka után úgy döntöttem, hogy felhívom. Kezembe vettem a telefont, kikerestem a számát. Vártam, hogy csörögjön, de csak a rögzítő válaszolt. Párszor megpróbáltam, írtam sms-t , de semmi reakció. Amikor a 3. nap sem jelentkezett, úgy éreztem, hogy vége mindennek. Szellemként jártam a házban, nem nagyon ettem, csak ittam. Még edzeni sem volt kedvem, csak bámultam ki az ablakon. Láttam a szüleim aggódó tekintetét, de nem kérdeztek semmit. Egyik reggel arra ébredtem, hogy ezt nem folytathatom tovább. Segítségre van szükségem, a szüleim vagy Rami segítségére. Úgy döntöttem, meghívom őket vacsorázni. Lefoglaltam egy asztalt egy jóhírű étteremben, majd úgy egyeztünk meg, hogy ott találkozunk. Vacsora közben nem nagyon beszélgettünk, utána míg a kávéra vártunk, akkor is csak általános dolgokról. Nem tudtam, hogy kezdjek hozzá, hogy a fiuk mekkora ökör. Gondolkodtam, és hintáztam a széken. Hallottam, hogy apa beszél hozzám, de nem igazán értettem, hogy mit.

-Nagyon finom vacsora volt, Kimi. Már régóta terveztük, hogy eljövünk ide, csak idáig még nem sikerült. 

-Ühüm.-bólintottam szórakozottan.

-Nem is tudtam, hogy ennyi féle vodka létezik ebben az étteremben.

-Ühüm.- bólintottam újra.

-Anyáddal úgy döntöttünk, hogy felújítjuk a házat. Lehet, arra az időre szállodába kell költöznünk.

-Ühüm.-ezt sem nagyon fogtam fel.

- Azt hiszem, Liliben emberedre találtál, édes fiam. Neked véged.

-Ühüm. Micsoda?!- kérdeztem hirtelen. Ebből csak annyi esett le, hogy Lili.

-Fiam, ne feledd, hogy a szüleid vagyunk. Ismerünk, tudjuk mi játszódik le benned. És azt is látjuk, ha valami nem stimmel. És most ez a helyzet. Különben is láttunk, hogy nézted őt titokban, amikor azt hitted, hogy senki nem figyel. Láttunk Kimi, neked lőttek. Pedig már kezdtük feladni a reményt, hogy valaha is találsz egy rendes lányt, aki igazán elcsavarja a fejed. Csak azt nem értem, hogy miért szomorkodsz.

-Azért mert egy hatalmas barom vagyok és mindent elrontottam.

-Mit csináltál már megint te szerencsétlen?-tudtam, hogy ezért Ramitól kapni fogok.

-Rami, inkább hallgasd meg és segíts neki, ha arra van szüksége.- szólt apa.
 
 -Tőlem aztán ne várjon semmit, mert nem az ő oldalán állok. Sajnálom, de így van.-állt fel az asztaltól.

-Rami, ülj le!- szólt újra apa olyan hangon, hogy nem mert ellentmondani neki még akkor sem, ha már felnőtt.- Szóval Kimi, mit követtél el?

Nagyjából elmeséltem, hogy mi történt. Szégyelltem magam rendesen, de ha belefogtam, akkor őszintének kellett lennem.

-És nem válaszol az üzeneteimre, kikapcsolta a telefonját. Fogalmam sincs, hogy mit tegyek.

-Ezt rendesen elrontottad. Most nem tudsz mit tenni, csak megvárhatod, amíg hazajön. Adj neki időt és szükséged lesz egy tervre, hogy visszahódítsd- most már anya is bekapcsolódott a beszélgetésbe.

-Anya, ezt én is tudom. De Lili nem az a fajta lány, aki hasraesne egy gyertyafényes vacsorától vagy egy csokor virágtól. Szerintem rám borítaná az asztalt, már ha eljönne és a fejemen verné szét a csokrot. Nem tudom, hogy mit kellene csinálnom. Rami nincs ötleted?

-Még ha lenne, akkor sem segítenék neked. Hülye voltál, oldd meg magad.

-Rami elég volt.-dörrent apa.- Egy család vagyunk, bármi is történjen, ezt ne felejtsd el. Kötelességed az öcsédnek segíteni, még ha nagy marhaságot követett is el. Mire tanítottunk egész életünkben?

-Rendben, segítek, de nem miattad.-nézett rám Rami. -Lili miatt teszem, mert nagyon kedvelem és nem érdemli meg, hogy fájdalmat okozz neki. Sajnálom apa, de ez van. Ez már nem az első eset, hogy Kimi ezt csinálja vele. Igen, tényleg egy család vagyunk, viszont nem oldhatunk meg mindent Kimi helyett. Ő volt mindig a kicsi, és megszokta, hogy ha bármi butaságot csinál, mindig kihúzzuk a bajból. Szerintem már ideje lenne felnőnie, és vállalni a felelőséget a tetteiért.

-Kösz Rami, rendes tőled.

-Ne hálálkodj, mondtam, hogy nem miattad teszem. És ne haragudjatok, de mennem kell. -állt fel Rami és kiviharzott az étteremből. Csendben ittuk meg a kávét anyáékkal és örültem, hogy a bátyám hajlandó segíteni, még ha nem is értem teszi. Titokban viszont igazat adtam neki, tényleg ideje lett volna már felnőnöm és felnőttként viselkedni.
 

27. Fejezet

A keddi nap gyorsan eltelt. Mire mindennel elkészültem már késő délután volt. De hogy igazán lefárasszam magam, még elindultam futni. Gondoltam egy kis testmozgás jót fog tenni. Bekapcsoltam a lejátszót és nekiindultam a Duna partnak. Rockot hallgattam, hogy még csak véletlenül se kelljen Kimire gondolnom valamilyen érzelmes szám alatt. Pedig mennyire könnyű lett volna engedni a kísértésnek. De tudtam, nem tehetem meg, ahogy Linda mondta, nem függhetek egy pasitól, még akkor sem, ha ez a férfi olyan átkozottul jóképű és vonzó. Kb. 1 órás futás után már lógott a nyelvem, de még nem adtam fel. Már csak vonszolni tudtam magam mikor hazafelé indultam. A lakás üres volt, mert Lindáék a szüleiknél voltak. Ez volt az utolsó este, amikor még együtt lehettek. És bár hívtak engem is, inkább nemet mondtam, mert ki tudja mikor láthatják újra egymást és nem akartam zavarni. Arra gondoltam, ez hadd legyen az ő estéjük. Mi még másnap úgyis fogunk találkozni, mert együtt megyünk a reptérre.
A lakásban gyorsan lezuhanyoztam, és összeütöttem egy könnyű vacsit. Egy tál salátával, egy üveg ásványvízzel és egy krimivel kivonultam az erkélyre.. Úgy éreztem, szükségem van a friss levegőre, már amennyire friss lehet egy ilyen nagy városban. Ültem az erkélyen, néztem az embereket és ettem a salátát. Jó volt kicsit egyedül lenni a sok nyüzsgés után. Mikor már untam a nézelődést, fellapoztam a könyvet. Teljesen elveszítettem az időérzékemet, már csak az ajtócsapódásra rezzentem össze.

-Hát, ti? Miért jöttetek ilyen korán?

-Ilyen korán? Lili, te miről beszélsz? Elmúlt éjfél.. Nem vetted észre, hogy sötét van? Értem.. evésbe fojtottad a bánatod?-ahogy láttam Linda már fertőtlenítette a gyomrát a következő napokra.

-Csak salátát ettem. Egyébként meg miért lennék bánatos? Nincs rá okom.. Különben is könyvet olvastam, a teraszon égett a lámpa és ezért nem vettem észre, hogy mennyi az idő. Komolyan mondom, az utóbbi időben egyre kiállhatatlanabb vagy.

-Bocsi, csak búcsúestet tartottunk. Kérlek, ne haragudj rám. Tudod, hogy ilyenkor milyen hülye vagyok.- az arcomra akart puszit adni, ami a fülembe sikerült és még csuklott is hozzá.-Hoppá, azt hiszem, inkább lefekszem.- annyira aranyos volt így becsípve, hogy muszáj voltam nevetni. Mikor Linda elvonult, és is éreztem, hogy okosabb lenne aludni menni, mint Mikivel kettesben maradni. Őt sajnos nem tudtam átverni, jobban ismert,mint saját magamat és nyitott könyv voltam előtte.

-Ó, kisasszony, ne siess annyira, beszédem van veled. -megfogta a karom és visszahúzott a szobám ajtajából. Felnyögtem, mert pont ezt nem akartam. Nem akartam, hogy elemezgessen, mikor még én sem voltam tisztában saját magammal.-Szóval, ugye nincs kedved menni Egyiptomba?

-Muszáj ezt?- húztam a szám. De mivel szigorúan nézett rám, kénytelen voltam válaszolni.-Jól van, nyertél. Tényleg nincs, sehová nincs kedvem menni. Még azt sem tudom, hogy hol lennék most legszívesebben. Nem akarom a szüleimet megbántani, meg örülnék is Egyiptomnak, ha nem egyedül lennék. Olyan sokszor kívánom, bár lenne egy testvérem. Anyuék, mióta visszajöttek a hajóútról, teljesen megváltoztak. Olyanok, mint két tizenéves. -Néha azt hiszem, nekem több eszem van, mint nekik. Folyamatosan nyalják-falják egymást, mint a friss szerelmesek. Nem is lenne ezzel semmi baj, ha nem előttem és nem a nyilvánosság előtt tennék. Persze tudom, hogy még nem öregek és nyilván van szexuális életük. Ezzel minden gyerek tisztában van, csak én erről nem akarok tudni. Tehát már most borítékolom neked, hogy ott is egyedül leszek. Mivel foglaljam el magam? Pasizni nem akarok. Ezt a könyvet még a repülőn elolvasom, annyit meg nem vihetek, hogy egész hétre elég legyen.

-Elég, elég... Nem akartam elmondani, mert meglepetésnek szántam,  de hogy kicsit jobb kedved legyen, elárulom, hogy ott lesz Jenson is. Ott tölti a szabadságát, és pont abban a szállodában. Ne kérdezd, hogy kerültetek ugyanabba a hotelba, de az élet kiszámíthatatlan.-rántotta meg a vállát. Én meg annyira megörültem, hogy ráugrottam. -Lili állj le, olyan vagy mint valami kiskutya. Jó, hogy  a nyálad nem csorgatod..De mi ez a nagy öröm? Most  Jenson vagy Kimi?

-Na ide figyelj! Először is: nem vagyok kutya, mert nincs farkam. Másodszor: Jenson az Jenson, és Kimi pedig Kimi. Amit Kimi iránt érzek, azt soha nem fogom Jenson iránt érezni, és amit Jenson iránt érzek, azt nem fogom Kimi iránt érezni. Ez ennyire egyszerű. Ugye érthető?

-Persze, teljesen logikus... valakinek.. Én egy szót sem értek belőle.. Nem akarod inkább megmagyarázni?

-Nem.. most túlságosan boldog vagyok ahhoz, hogy magyarázzak. Majd egyszer megérted.. vagyis már nem, mert megnősültél. Látod, mennyi előnye van annak, ha az ember szabad,független és még fiatal? Bocsi, ezzel nem azt akartam mondani, hogy öreg vagy, csak már benne vagy a korban és feleséged is van. De inkább befejezem és elteszem magam holnapra, hogy szép legyek. Nekem még az alvás is segít. Próbáld ki, hátha reggel meglepődsz, amikor a tükörbe nézel.-azt hittem, hogy majd bosszút fog állni, ahogy máskor is tette, ha a korán élcelődtem, de most csak hahotázott és betuszkolt a szobámba. Még gyorsan átnéztem az irataimat és lefeküdtem aludni.
Másnap hatalmas zűrzavarra ébredtem. A nagy búcsúzkodásban egyikünk sem állította be az órát. A vége az lett, hogy éppen csak kiértük a reptérre, így a hosszú búcsúzkodások elmaradtak. Épp csak annyi időnk maradt, hogy puszit nyomjunk a másik arcára és már szólítottak is a beszálláshoz. Még a kapuból visszafordultam és titokban elmorzsoltam egy könnycseppet. Éreztem, hogy nagyon fognak hiányozni és már nem zaklathatom őket minden aprósággal, mint eddig. Valahogy úgy éreztem, hogy felnőttem. Gyorsan elhessegettem magamtól ezeket a gondolatokat és próbáltam az előttem álló napokra koncentrálni. Örültem, hogy nem leszek egyedül és újra láthatom Jensont. A repülőn elővettem a könyvemet és olvasni kezdtem, de pár perc múlva csak bámultam ki az ablakon.  Tiszta időben repültünk, az égen egyetlen felhő sem volt, alattunk a Földközi-tenger vize szikrázott. Nem szerettem a repülést, mert valahogy úgy éreztem, hogy kicsúszik a kezemből az irányítás. Szerettem  kézben tartani a dolgokat és fenn a magasban tudtam, hogy az életem valaki más kezében van. De ugyan ezt éreztem a szerelemmel kapcsolatban is, talán ettől volt olyan félelmes. Tudni, hogy valakit a bizalmunkba fogadunk, megosztjuk a másikkal az életünket, a legféltettebb titkainkat, a lábai elé helyezzük az álmainkat. Ő pedig bármikor átgázolhat rajtunk, összetörheti a szívünket, sárba tiporhatja a vágyainkat, mi pedig ott maradunk a földön fekve mérhetetlen fájdalommal a szívünkben. De tudtam azt is, hogy néha kockáztatni kell, ha boldogok akarunk lenni. 
Leszállás után gyorsan átestünk a vámvizsgálaton, megkerestük a csoportunkat és elindultunk a szállodába. Kb. 45 perc buszozás után megérkeztünk a szállásunkra. Már sötét volt, mire elfoglaltuk a szobáinkat. Eléggé hasogatott fejem, így bevettem egy fájdalomcsillapítót, majd egy gyors vacsora után a szobámba vonultam. Szédelegtem és szinte beestem az ágyba. Félálomban még eszembe jutott, hogy nem is láttam Jensont, biztos valami csaj kergetett megint, mert elég nagy nőcsábász hírében állt. De sokáig nem tudtam ezen filózni, mert mély, nyugtató álomba merültem. Másnap elég korán, mégis kipihenten ébredtem. Zuhanyzás után magamra kaptam a bikinimet, egy pólót, rövidnadrágot és strandpapucsot. Bekopogtam a szüleimhez, reméltem, hogy már ébren vannak és együtt reggelizünk. Miután ajót nyitott apu, kiderült, hogy csak rám vártak és elindultunk az étterembe. Ahogy beléptünk az ajtón, Jenson jött velünk szembe.

-Jenson, Jenson, de jó, hogy itt vagy..- sikítottam és a nyakába ugrottam. Majd gyorsan észbe kaptam.-Óóó, bocsi, nem is tudom, hogy mi ütött belém..-hátráltam pár lépést. De ő csak nevetett...

-Lili, igazán viselkedhetnél. Milyen példát mutattunk neked?- hitetlenkedve fordultam anyu felé. Nem hiszem, hogy pont ő szólalt meg.

-Na, ezt inkább hagyjuk. Egy hete már csak magatokkal vagytok elfoglalva, halló. Ez nem tűnt fel?- tudtam, hogy nem vagyok igazságos, de már nem bírtam, hogy folyton csak enyelegnek. De anyu csak legyintett, majd apura mosolygott és elindultak szabad asztalt keresni. -Erről beszélek-dünnyögtem magam elé.

-Na, ne morogj, inkább üljünk le és mesélj, hogy van a fejed? Igaz, hogy én már reggeliztem, de még egy kávé belefér.- fogta meg a karom és egy szabad asztalhoz vezetett.

-Hát, tegnap még fájt kicsit, de most már újra rendben van. El sem hiszed, mennyire örültem, amikor Miki elmondta, hogy te is itt leszel. Eléggé el voltam kenődve a szüleim miatt- intettem a fejemmel a felé.- De most már örülök, hogy eljöttem.

-Baj van a szülőkkel? Csak nem...?

-Dehogy, nem az van amire gondolsz. Úgy viselkednek, mint a kamaszok. Most nézd meg, gusztustalan- anya épp lenyalta apa ujjáról gyümölcslevet.- Nem tudom, mi történt velük, de ez már nekem is sok.  Á, mindegy ne foglalkozzunk velük, eleget foglalkoznak ők egymással. És mit terveztél mára?

-Tudod, inkább ez legyen, mint hogy folyamatosan marják egymást. Inkább örülj neki, hogy jól elvannak. Bár ez a te dolgod, nincs jogom beleszólni.  Igazából semmit nem terveztem, tegnap érkeztem és csak a medencénél akarok pihenni. Illetve meg akartalak keresni és meg akartam kérdezni, hogy csatlakozol-e hozzám. Holnap pedig belevetjük magunkat az egyiptomi életbe. Átnézzük, hogy mit érdemes látni és irány...Már ha nem akarsz a szüleiddel lógni.- kacsintott rám.

-Álmomban sem jutna eszembe, hogy velük menjek bárhová is, míg ebben az állapotban vannak. Ne érts félre, nagyon szeretem őket, csak már kicsit túlzásba viszik. A terved jónak tűnik, lehet kicsit pancsolni is... a tenger meg még várhat, itt nyugisabb.- gyorsan belapátoltam a reggelit, majd intettem a szülőknek, hogy léptem. Még elugrottam a fürdőlepedőért, magamhoz vettem a könyvemet, a fényvédő krémeket és pár perc múlva már Jenson mellett hevertem a nyugágyon. Miután alaposan bekrémeztük egymást, elgondolkodva néztem rá.- Jenson, kérdezhetek valamit?- nem válaszolt, csak bólintott.- Miért pont ide jöttél nyaralni? Mármint nem úgy értem, hogy ne jöhetnél ide, csak megengedheted magadnak  például a Maldív-szigeteket is, és az meg a földi paradicsom. Én ha választhattam volna, tuti arra veszem az irányt. De most Linda és Miki élvezik azt a szépséget, a mázlisták.

-Hogy miért ide jöttem nyaralni? Mert követek egy lányt. Jessicának hívják, nemrég ismertem meg és érzem, hogy ő más, mint az eddigi barátnőim. A barátnőivel jött ide nyaralni és gondoltam, eljövök én is. Az már csak hab a tortán, hogy te is itt vagy.  Azt reméltem, hogy közelebb kerülhetek hozzá. Tudom, hogy nincs a legjobb hírem, de vele minden más, mellette nyugodtabb vagyok, nem esek pánikba, ha a közös jövőnkre gondolok és nálam ez nagy szó. Viszont úgy érzem, hogy ő nem vesz teljesen komolyan, csak futó kalandként tekint rám.

-Hűha, téged aztán eltalált ámor nyila. És most hol van az a híres lány, aki így levett a lábadról?-néztem körbe.

-Nem tudom, ma még nem láttam. Lehet elmentek valahová, mert tegnap este arról beszélgettek, hogy ma elmennek búvárkodni. És te hogy állsz Kimivel?

-Egy csók és más semmi, vagyis több csók, de tényleg semmi több nem történt. Meg kell várnom, amíg visszamegyek Finnországba és ott majd kiderül, mennyire gondolta komolyan, amit mondott. Úgy látom, szép kis helyzetbe keveredtünk mindketten.- nem vártam választ, de arra nem számítottam, hogy csak egyenletes szuszogást fogok hallani.. Mosolyogva néztem Jensont és arra gondoltam, hogy az utóbbi időben a pasik bealszanak mellettem és hogy milyen fordulatot vett a nyugodt kis életem rövid idő alatt.  Kezembe vettem a könyvet, de nem kötött le. Inkább néztem a tiszta égboltot, a repülőket, amelyek hozták és vitték a turistákat, néztem a magasba nyúló pálmafák leveleit, ahogy a tenger felől érkeztő szellő fújja őket és néztem a végtelen kékséget. 

-Mire gondolsz?

-Hú, de megijesztettél, azt hittem, hogy alszol..

-Nem, csak picit szundítottam, de pár perc is elég. Szóval mi jár a fejedben?

-Igazából semmi. Csak nézelődöm és élvezem ezt a nyugalmat. Kicsit sok minden ért az utóbbi időben, és jó most kikapcsolni.Meg hogy hogy ismerkedtünk meg.-vigyorogtam.

-Igen, azt tanítani kellene.  Világítós óvszer, meg uborka. Nem gondoltál még arra, hogy diákoknak adj felvilágosítást? Nagy sikered lenne.- vigyorgott Jenson.

-Több tisztelet kérek. Nem is értem mi a bajod a módszeremmel. Tényleg, kipróbáltad már Jessicával a vilagítósat?

-Nem, még nem. Mi még nem..- rázta meg a fejét.

-Hű, akkor ez tényleg komoly. Ugye nem vagy beteg? Csak mert nem csaltad rögtön az ágyadba? - Elvetettem a sulykot, mert Jenson felkapott és bedobott a medencébe. Majd ő is utánam ugrott. Hosszú ideig bohóckodtunk, mint a gyerekek. Már ki akartam menni a vízből, amikor hirtelen Jenson fejét éreztem meg a lábaim között, ahogy felemel és a nyakába ültet. Baromira élveztem és sokat nevettünk. Egyszer a medence széle felé pillantottam és úgy éreztem, megáll a szívem. Azt hittem rosszul látok és majdnem leestem, de szerencsére Jenson elkapott. Kimit láttam ott állni mogorva tekintettel. Ahogy találkozott a pillantásunk, gúnyos mosolyra húzódott az ajka, majd elindult a szobák felé.

-Basszus, Jenson, ott van Kimi.

-Ja, tudom, ott áll már egy ideje. Azt hittem, hogy te is láttad. Nem igazán van elragadtatva attól, hogy együtt lát minket.

-Kérlek, tegyél le. Utána kell mennem.- gyorsan kiúsztam és vizesen, csöpögve szaladtam utána.- Kimi várj, kérlek, várj már meg. -semmi reakció. Csak ment, anélkül, hogy hátrafordult volna. Nem szólt egy szót sem, bámult maga elé és szelte a métereket. A szobájához érve kinyitotta az ajtót és megpróbálta előttem bezárni az ajtót, de a lábammal megakadályoztam. A bőröndje nyitva hevert az ágyon a szétdobált ruhákkal együtt. Még mindig nem szólt, csak megfogta a ruhákat és begyömöszölte a bőröndbe.

-Te mit csinálsz?

-Nem látod? Pedig teljesen nyilánvaló. Elmegyek.

-De miért?

-Te tisztára hülyének nézel?- fordult felém és dühödt láttam a szemében.- Ide jövök, azt reméltem, pár napot együtt tudunk tölteni és amikor megérkezem, mit látok? Te itt enyelegsz Jensonnal. Nem értem, hogy miért is kellene maradnom. Semmi szükség nincs itt rám.

-Teljesen félreérted a helyzetet. Nem enyelegtünk, csak jól éreztük magunkat, mint két barát. Nem értem miért kell bármit is belemagyarázni, főleg, hogy nem volt semmi félreérthető a helyzetben.

-Azonkívül, hogy letapizott és te hagytad. Ne is tagadd, láttam, mikor megfogta a feneked. És te ahelyett, hogy bármit mondtál volna neki, inkább nevettél. És a nyakában ültél.

-És mi abban a rossz, hogy a nyakában ültem? Szerintem semmi. De ha láttad, hogy megfogta fenekemet, akkor azt is látnod kellett, hogy majdnem leestem. És nem a fenekem volt, hanem a combom. És különben is, nem együtt jöttünk, hanem ő..

-Nem érdekel, nekem ne magyarázkodj!-szakított félbe durván.-  Eldöntöttem, hogy elmegyek és nem tudsz megakadályozni. Láttam, amit láttam, nem tudsz meggyőzni.

-Tudod, mit, akkor menj..! Nem foglak győzködni, de te csak mondogasd még párszor, hogy láttad, amint Jenson a fenekemet tapizza, a végén még talán el is hiszed.

-Te is csak olyan vagy mint Hanna, meg mint a többi nő.

-Talán nem kellett volna minden nőt kipróbálni és akkor még meg tudnálak lepni. Egyébként meg ne próbálj engem Hannához hasonlítani. Én nem vagyok ő. Ha meg annyira hiányzik, nyugodtan menj hozzá vissza! Már biztos epedve vár, az ő ágya mindig meleg.

-Talán tényleg az lesz. Hülye voltam, hogy szakítottam vele. Azt hittem, te más vagy. De már nem tudom, hogy mit gondoljak. Előbb Ramit, aztán engem, most meg Jensont hálóztad be. Neked senki nem elég jó? Ki lesz a következő?

-Te valóban ezt gondolod rólam?- kérdeztem sápadtan.- De tudod mit? Csak, hogy megnyugodj, majd küldök egy sms-t, hogy tudd, ki a következő a listámon. Mivel nem bízol meg bennem, tényleg az lesz a legjobb, ha elmész. Légy boldog! Szia!-ezzel megfordultam és elindultam kifelé a szobából. Olyan nagy volt a kísértés, hogy csak becsapjam az ajtót magam után, de csak halkan csuktam be. Nem akartam megadni neki azt az elégtételt, hogy összetörve lásson. Pár percig még a hűvüs falnak támaszkodtam és a számra tettem a kezem, hogy visszatartsam feltörni készülő zokogásom. Mikor összeszedtem magam, elindultam vissza Jensonhoz. Kérdőn nézett rám, de én csak a fejem tudtam megrázni.

-Akarod, hogy beszéljek vele?- kérdezte.

-Nem, nincs értelme. Még ma elutazik. Ha menni akar, hadd menjen. Nem fogom visszatartani. Nem lehet vele értelmesen beszélni.  De most már felejtsd el, mert nem akarom hogy elrontsa ezeket a napokat. Ha nem bízik bennem és nem hisz nekem, akkor nincs értelme folytatni. De legalább már tudom, hogy állunk. Remélem, neked több szerencséd lesz.- Jenson még mondani akart valamit, de én nem engedtem szóhoz jutni.