2.Fejezet

2. Fejezet

Délután elég savanyú ábrázattal mentem be mentem be a svájci kórházba, ahol én ápolónöként, Peter pedig ortopéd szakorvosként dolgozott. Már minden munkatársunk ott volt, a legjobb barátnôm kérdôn nézett rám. Én  megrántottam a vállam, mert tényleg fogalmam sem volt, hogy ki lehet az a beteg.

-Óh, csak nem megérkezett a turbékoló galambpár is? Úgy néztek ki, mint akik most bújtak ki az ágyból... Lili, igazán rendbe szedhetted volna magad! - ezt  a mondatot Nina kolléganôm mondta, akivel azóta utáljuk egymást, mióta megkörnyékezte Petert.

-Esküszöm, egyszer szálanként szedem ki a haját- súgtam Anitának, majd mézédes mosollyal fordultam Ninához:
-Tévedsz édesem, nem az ágyból, hanem a zuhany alól bújtunk ki...:)

Élvezettel néztem, ahogy Nina a haragtól vörösödni kezd. Ez a kis párbeszéd azonban úgy elvonta a figyelmemet, hogy nem vettem észre, amikor a fôorvos beszélni kezdett. Már csak azt láttam, hogy mindenki bólogat, jegyzetel, Anita aggódva néz rám, Nina szeme pedig hirtelen felcsillan.

-Elnézést Fôorvos úr, azt hiszem nem figyeltem eléggé. Megismételné kérem a beteg nevét?

-Persze, semmi gond. De még egyszer mondom, hogy semmilyen információ nem kerülhet ki errôl az osztályról. Nem szeretném, ha fotósok hada lepné el a kórházat. Szóval kedves nôvérke, a beteg neve: Kimi Räikkönen.

Ebben a percben elsötétült minden a szemem elôtt és ha Anita nem kap el, a padlón landolok. Komolyan mondom, ilyen nincs, nem ôt látni, nem akarok megint találkozni vele.  Akkor annyira gyûlöltem Kimit, amennyire ember csak gyûlölni képes.